MÁRKUS MÁTÉ

Alapító, Főszerkesztő, Műsorvezető, Hírszerkesztő

Műsorai: Menő Vekker, Este Jó, Magyar Óra, Menő 30, Tabuk Nélkül!, Határon Túl

Gyermekkori nagy álmom volt, hogy valaha saját rádióm lehessen, vagy tagja lehetnék egynek. Ez az álom 2009-ben (9 éves voltam) indult. Volt egy kiszuperált mikrofon és fejhallgató szettem, mely segítségével azt imitáltam, hogy igazi rádiós vagyok. 6 évnek kellett eltelnie, hogy ez az álmom elinduljon, ugyanis 2015 nyarán, legjobb barátommal, Markgruber Balázzsal, aki mára már kollégám is, arról álmodoztunk, milyen jó lenne, ha saját rádiónk lenne. Akkor még erről nem volt nagyon fogalmam, de néhány nap leforgása alatt, megterveztük közösen, eredményeként július elsején megszólalt az interneten a Menő FM, ami 4 évet úgy húzott ki, (2019-ig) hogy nem volt állandó adása. 2015 és '19 között is zajlott az élet, ugyanis 2018 január 17.-én csatlakoztam az akkor még az FM98-as frekvencián sugárzó Civil Rádióhoz. Nagyon hamar beilleszkedtem a közösségbe, mára, noha még csak 2 év telt el, oszlopos tagja vagyok a Csapatnak, ahol kezdetben technikusként és zenei szerkesztőként dolgoztam, mára már ezek mellett néhány műsorkészítő megbízott hírszerkesztője lettem.